02
10/2010
0

Interjú

26
09/2010
0

Lakossági fórum

26
09/2010
0

Néhány megoldandó probléma a településen

18
09/2010
0

Bemutatom a változás csapatát

A Változás csapata egy olyan jelentős erő, amely a társadalmi igény és az összefogás alapján jött létre. Nem csak azt a 8 főt jelenti, akik indulnak a választáson, hanem azt a mögöttük álló 80-100 fős csapatot, akik segítik az előkészítést és a lakosság véleményének megismerését.

Jászfényszarun az emberek elismerik és örömmel fogadják az elmúlt 20 évben elért eredményeket, de látják és kritikusan szemlélik a nekik nem tetsző dolgokat is. A helyi vállalkozások kiszorításáról, a termelőszövetkezet felszámolásáról, a város irányításának sajátos, kissé diktatórikusnak tűnő módszeréről megvolt az itt élők véleménye. Elmondták, de nem talált meghallgatásra, sőt „letorkolták” őket. Pedig tudták, hogy az ő mindennapi munkájuk teremti elő azt a pénzt, ami a városvezetés rendelkezésére áll, csak a felhasználásba nem volt kellő beleszólásuk. Úgy tűnt, mintha az embereknek félnie kellene a jelenlegi városvezetéstől.

Ez ráébresztette őket arra, hogy önállósodniuk kell és kezükbe venni a saját sorsuk irányítását. A 20 év óta tartó folyamatok és az országban lezajló politikai átalakulások következményeként mostanra Jászfényszarun is többségbe kerültek azok, akik változást akarnak.

A Változás csapata ennek a többségnek az akaratából jött létre, de a választói felhatalmazás birtokában mindenki véleményét képviselni fogja. Tagjai olyan emberek, akik eddig is aktívan dolgoztak a város és az itt élők érdekében. Képesek együttműködni közös célokért. Vállalják, hogy a választók akaratának alávetik magukat, bizalmukkal nem élnek vissza és velük folyamatos kapcsolatot tartanak.

A csapat tagjai helyi és országos viszonylatban is kitűnő kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a gazdaság a politika a média és a közélet területén. Ezt a kapcsolati tőkéjüket és tapasztalataikat képesek Jászfényszaru és az itt élő emberek szolgálatába állítani.

Bátor emberek, hisz olyat vállaltak fel, amire az elmúlt két évtizedben nem volt példa. Kérem, hogy Önök se féljenek, mert ha összefogunk, együtt nagyon erősek vagyunk.

Minden ember szavazata egyformán fontos és értékes. De a legfontosabb, hogy éljenek alkotmányos jogukkal és menjenek el szavazni! Városunk jövője és közös sorsunk most az önök kezében van.

A szavazófülkében már egyedül lesznek, nem kell senkire hallgatniuk, csak a lelkiismeretükre. Isten áldja Önöket!

Tisztelettel: Ézsiás Vencel
a Változás csapatának
polgármester jelöltje

18
09/2010
0

A változás elkezdődött...

Reméljük, nem vagyunk egyedül azzal, hogy a város iránti szeretetünket a közös gondolkodás felelősségével kívánjuk összekötni. Fontosnak tartjuk, hogy beszélgessünk közös dolgainkról, a településről, ahol élünk.

Mi lehetne számunkra kedvesebb és fontosabb,mint az az élettér, ahol családunkkal, barátainkkal nap mint nap élünk, találkozunk, együttműködünk :a munkahelyen, az iskolában, a boltokban, a postán, a bicikliúton, a buszmegállóban, az orvosi rendelőben. Azokon a színtereken, ahol ügyes-bajos dolgainkat intézzük.

Miért ne beszélgethetnénk arról, hogy mi az, ami tetszik, mi az, ami jó, amit meg kell őrizni, s mi az, amin esetleg változtatni kell. Változtatni, de csak együtt közösen a település polgáraival.

Gyermekkorunk játékai voltak a „Mi leszel, ha nagy leszel”? Milyen Jászfényszarut szeretnél 10, 20, 50 év múlva?

Csak annyit szeretnék mondani szárnyalóak voltak a tervek, van, ami meg is valósult, mégis a kérdésre egyetlen választ gondolok elfogadhatónak: emberit ! Méltót jász őseinkhez!

A közös gondolkodás fórumai a kedd esti beszélgetések, ahol mindannyian tanuljuk a helyi demokráciát, ahol a beszéd a tét, meg tudom-e értetni másokkal gondolataimat, van-e bátorságom elmondani én mit tartok fontosnak, s mit tudok vállalni ezekből a tervekből?

Meggyőződésünk, hogy a változás ezzel a dialógussal Jászfényszarun kezdetét vette…

Nagyné Kiss Mária
 

18
09/2010
0

A legfontosabb, megoldásra váró feladataink

1. Új városvezetéssel egy új jövő építése, pártpolitikától, radikalizmustól mentesen az itt lakók érdekeit szolgálva! A döntés előkészítéstől a végrehajtásig a nyilvánosság előtt kell mindennek történnie, a lakosság akaratával megegyezően.

2. Munkahelyteremtés a város költségvetésébe befolyó pénzek célszerű felhasználásával. A helyi beruházásokon helyi vállalkozások és munkavállalók dolgozzanak!

3. Megélhetést biztosítani a munkanélküliek, nagycsaládosok, rászorulók számára szociális földmunkaprogram beindításával. Az önkormányzat által biztosított földterületen, szociális szövetkezet működtetése megfelelő támogatással.

4. A közbiztonság az emberek egyik legalapvetőbb joga és elvárása. Szükséges a rendőrséggel együttműködő, de önálló figyelő szolgálat felállítása, teljes körű önkormányzati támogatással. Komplex térfigyelő kamerarendszer kialakítása a város több pontján, amelyre lakóingatlanok is csatlakoztathatók.

5. Az időskorúak számára korszerű szociális otthon építése vagy bővítése. Az otthonaikban élők számára pánikgombos segélyhívó rendszer kiépítése a gyors orvosi segítség eléréséhez. A 70 év feletti nyugdíjasok karácsonyi juttatása évek óta változatlan. A jelenlegi 3.000 Ft-ot 10.000 Ft-ra kell felemelni.

6. A környezetvédelem jelenlegi helyzete elkeserítő. A város határa és a dűlőutak lassan egybefüggő szemétlerakóvá válnak. A megoldás az újrahasznosítás megszervezése, a szelektív gyűjtés, hulladékudvar és komposztáló telep létesítése.

7. A kultúra és a sport az emberek pihenését, szórakozását kell, hogy szolgálja. Támogatni kell a fiatalok minden olyan önszerveződő törekvését, amely a színvonalas, kulturált szórakozást segíti. Modern, sportversenyek számára is alkalmas sportcsarnok építése, amely bővíthető sportiskolai képzéssel is.

8. „Városbusz” üzemeltetése az iskolák, óvodák, sportolók, civil szervezetek és egyesületek kirándulásaihoz, kulturális programjaihoz.
 

08
09/2010
komment

Bemutatkozik Ézsiás Vencel

Köszöntöm Önöket!

Ézsiás Vencel vagyok. Azt hiszem, sokan ismernek, de az Önök iránti tisztelet okán mondanék néhány szót magamról.

1964. március 15.-én születtem Jászberényben. A családunk felmenői több mint 200 éven át itt éltek, ami fontos kötődés számomra. 21 éve élek boldog, kiegyensúlyozott házasságban, feleségem szintén jászfényszarui származású. 3 gyermekem van, akikre nagyon büszke vagyok. A jobboldali, konzervatív, keresztény értékrend híveként idealista módon hiszem, hogy az emberek összefogásából nagy dolgok születhetnek!

Az elmúlt 30 évben folyamatosan részt vettem a helyi közéletben, a színjátszó csoportban, a gazdakörben, az egyháztanácsban, a huszárbandériumban, a FÉBE elnökségében, önkormányzati bizottságban. Félig hivatásszerűen foglalkozom katonai hagyományőrzéssel az országos, közel 4000 tagot számláló huszár szövetségnek 4 évig alelnöke, 5 év óta elnöki tanácsadója vagyok. Ennek kapcsán Európa szinte valamennyi országában, sőt az USA-ban is volt alkalmam magyar huszárként részt venni nívós nemzetközi rendezvényeken ahol meglobogtathattam Jászfényszaru zászlaját.

08
09/2010
komment

Bemutatkozik Dr. Palencsár Csaba

Tisztelt jászfényszarui lakosok!

Harminc éve végeztem az orvosi egyetemen, közel tizenhárom éve élek az Önök városában, családommal együtt. Sok értékes emberrel találkoztam, néhányhoz baráti kapcsolat köt. Ideköltözésem után viszonylag hamar bekapcsolódtam a helyi közéletbe.

Sok jó dolog történt Jászfényszarun az utóbbi két évtizedben. Úgy gondolom, hogy lehet még javítani az itt lakók életszínvonalán, biztonságérzetén. Ilyen például a helyi egészségügy amely, akárcsak országos szinten, itt is kiszámíthatatlan. Orvosok mennek el, vonulnak vissza és nagyon nehezen találni utódot ! Ki kell alakítani egy hosszú távú stratégiát a helyi alapellátás biztonságos működtetésére: ösztönző rendszert az orvosok részére és biztonságos jövőképet a védőnőknek, szakdolgozóknak.

Természetesen támogatni fogom azon változásokat amelyek folyamatosan javuló oktatást-nevelést, kulturális életet, közbiztonságot eredményeznek. Szeretném kérni az Önök véleményét a fenti kérdésekben.

Kérem, támogassanak szavazatukkal a helyi választásokon, 2010 október 3-án!
 

07
09/2010
komment

Bemutatkozik Ézsiás István

Ézsiás István mezőgazdasági vállalkozó vagyok. Jászfényszarun születtem, ahogyan szüleim és nagyszüleim is, és itt élek 54 éve. Két leánygyermekem van, 22 és 13 évesek, feleségem a helyi általános iskolában angolt tanít. 1980-ban végeztem mezőgazdasági gépészmérnökként a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, és kezdtem dolgozni. 10 évet a Gödöllői Egyetem tangazdaságában, majd 16 évet a Hatvani Cukorgyárnál cukorrépa termeléshez kapcsolódó beosztásban. 2001-től családi gazdálkodás keretében 300 ha-on folytatok mezőgazdasági termelést.

Képviselő jelöltségem kapcsán az agráriumban eltöltött 30 év tapasztalatát szeretném felhasználni és kamatoztatni, látva a gazdatársak és tágabb környezetem, a jászfényszarui kb. 6000 ha külterület problémáit. A mai kor újabb kérdéseket vet fel. A mezőgazdaság jövedelmezősége mellett a gazdálkodók talpon maradása, a földből nyerhető energia (szalma, faapríték), a parlagfű, a szemét, a fa- és terménylopások, tanyai betörések, a földutak járhatatlansága.

07
09/2010
komment

Bemutatkozik Dávid Miklós Zsolt

Tisztelt Jászfényszarui lakosok, választópolgárok!

Engedjék meg, hogy képviselőjelöltként bemutatkozzam, és néhány gondolatot megosszak önökkel.

Dávid Miklós Zsolt vagyok, 44 éves helyi lakos. Őseim, a jelen ismeretek szerint, az 1700-as évek óta vannak jegyezve (kőbe vésve) Jászfényszarun. Az ezt megelőző időszak kutatása, még tart. Középfokú műszaki végzettséggel rendelkezem. Két gyermekekkel büszkélkedhetem, 17 éves Kinga lányommal, valamint 26 hónapos Levente fiammal, akit édesanyjával, párommal (Tárai Éva) közösen nevelünk.

Jelenleg, a gyermekeimtől kölcsönkapott földterületeken gazdálkodom,(vagyis viselem az időjárás szeszélyeit, és küzdök a föld édesebb gyermekeivel, a gyomokkal szemben) és egy új típusú szövetkezet tagjaként, vállalkozás jelleggel erdőtelepítések és felújítások gépi munkáját végzem.

Az őseim és családom történelme arra enged következtetni, hogy nem volt mindig leányálom fényszaruinak lenni, és maradni számunkra. Nem volt hálás dolog, de kitartottunk. Nem is igazán tekintem elhivatottságomnak a közszereplést, azonban vannak olyan külső tényezők, amik nem hagyják, hogy tétlen maradjak.

A sok sok megoldásra váró dolog közül kiemelnék néhányat, amelyek a hivatásomból és foglalkozásomból kifolyólag, nap mint nap elém kerülnek.

07
09/2010
komment

Bemutatkozik Baranyi József

,,Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”
(Széchenyi)


Baranyi József vagyok, Jászfényszaruban élek, iskoláimat is itt kezdtem.

A tanulmányaim befejezése után itt helyezkedtem el. Két gyermekem van, az idősebb már saját életét építi, az ifjabbik, most kezdi főiskolai tanulmányait. Már tizenöt éve családi vállalkozásunkat vezetem, s a munkákban tevékenyen részt veszek, együtt dolgozva kollégáimmal.

Mit is jelent számomra a változás?

Többek között azt, hogy ne csak beszéljünk azokról az igényekről melyek megfogalmazódnak a lakosság körében, hanem célként kitűzve, valósítsuk is meg azokat! Találjuk meg együtt a legjobb megoldást, hogy az emberek érezhessék olyan városban élnek, ahol mindenkivel törődnek!

07
09/2010
komment

Bemutatkozik Kiss Ferenc Bertalanné

Kiss Ferenc Bertalanné Nagy Judit vagyok, 45 éves, jászfényszaruni születésű és itt is élek férjemmel és Máté fiammal.

16 éve dolgozom a Magyar Postánál kézbesítői munkakörben. Munkámból adódóan napi kapcsolatban vagyok a város lakóival, nap mint nap találkozom minden korosztállyal. Ismerem a helyi emberek gondjait, problémáit, épp úgy, mint az örömüket. Úgy gondolom, ismereteim birtokában teljes mértékben tudnám képviselni a lakosság érdekeit.

A Változás Csapatával azt követően találkoztam, miután már elhatároztam, hogy önkormányzati képviselőként szeretnék segíteni a fiataloknak, szüleiknek, az időseknek, egyszóval minden embernek a városban. A változásra vonatkozó elképzeléseim találkoznak a Változás Csapata programjával. Többek között igen fontosnak tartom a következőket: az idős emberek biztonságának növelése segélyhívó berendezések kiépítésével, a Gondozási Központ lehetőségeinek szélesítésével.A lakosság biztonságérzetének megerősítését a térfigyelő rendszer létrehozásával és a Polgárőrség támogatásával. A településen élő családok szociális helyzetének megerősítését a multinacionális cégeknél a helyi munkaerő jelentősebb alkalmazásával és a helyi munkaerőpiac fellendítésével. A fiatalok helybeli klturált szórakozási feltételeinek megteremtésével.

Szeretném, ha minden fényszarui ember gondja, problémája, kérése, észrevétele, ötlete eljusson a Városházára. Önkormányzati képviselőként szeretném a lakosságot legjobb tudásom szerint képviselni.

04
09/2010
komment

Bemutatkozik Dr. Kocsis András

Jászfényszaru 47 éves gyermekorvosa vagyok. Nyíregyházán születtem és az általános- és középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem. 1987-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szereztem általános orvosi diplomát. A csecsemő- és gyermekorvosi szakképesítésem megszerzését követően, 18 éve telepedtünk le családommal Jászfényszarun, azzal a szándékkal, hogy otthont teremtsünk.

„Azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” (Tamási Áron)

Vallom és hiszem, a székely író megfogalmazta minden ember alapvető hivatását. Feleségemmel, Mónikával igyekszünk, hogy életünk és munkánk nyomán mások számára is még otthonosabbá váljon Jászfényszaru. Három gyermekem van, Boglárka, Katica és Domonkos. Őket ajándéknak tekintem és büszke vagyok rájuk.

04
09/2010
komment

Bemutatkozik Kaszai István Tamás

Előkészítés, szervezés, végrehajtás, ellenőrzés!

Közel húsz éve élek családommal Jászfényszarun. Feleségem Györgyi, védőnő, Lili lányom egyetemista, Martin fiam középiskolai tanuló. Négy évig a helyi rendőrőrs parancsnoka voltam, ezt követően Budapesten teljesítettem szolgálatot nyugállományba vonulásomig.
Közéleti tevékenységemet a Pipafüst újságba írt cikkeim alapján Önök már ismerhetik.
Fontos szempontnak tartom, hogy a képviselő a választók érdekeit képviselje, település egészéért tartozzon felelősséggel, illetve aktívan részt vegyen a helyi közakarat kifejezésében. A polgármesteri hivataltól függő képviselő ezeknek a feltételeknek nem minden esetben tud eleget tenni.

süti beállítások módosítása